A kijárási korlátozás idejére kiváló “menekülési útvonalnak” találtuk a környékbeli erdei tanösvények felkeresését. A természetközeliség engem mindig feltöltött testileg-lelkileg energiával. ( Elűzi a stresszt, pihentet, fizikai aktivitást ad.) A hétvégi erdei sétánk során készült ez a kép. Az avarban ibolyák bújtak meg itt-ott, alig észrevehetően. Mintha még meleg takarónak használnák a száraz faleveleket. /ami a változó időjárást tekintve érthető is volna/
Március 23.-a reggelén vékony hótakaró lepte be az udvarunkat, betakarva a tavaszi virágainkat. Az égbolt beszürkülve. Sűrűn, nagy pelyhekben hullt a hó. Csodálkoztunk mindannyian, hová lett a tavasz? A középső gyermekem megnyugtatott, hogy ő kérte ezt! -Rendben! – válaszoltam.
-Akkor már értem, miért tért vissza a tél. 🙂
Ezt a szép naplementét a március 15-ei hétvégén sikerült „telefon-végre” kapnom. A színeket halványabban sikerült visszaadnia az elkészült képnek. Amolyan reményt sugárzó volt ez a látvány. Sok-sok gondolat felmerült bennem, mikor elém tárult ez az égbolt. Mint például: Minden rosszban van valami jó… Minden csak jobb lehet holnap, attól, mint, ami most van…és még sorolhatnám a pozitív gondolatokat. Ezek mindig örök érvényű bizonyosságok. Nagy segítségünkre vannak abban, hogy tovább tudjunk lendülni a bennünket érő kihívásokon.
Március mindig reménnyel kecsegtet, hogy itt a tavasz. A levegő illata is más ilyenkor. A madarak csicsergése zengi be a hűvös reggeleket. A hagymás virágok is előbújnak a föld mélyéből. Nézzük meg őket, csodáljuk meg a környezetünket! Vegyük észre a körülöttünk lévő apró dolgokat, a természet szépségeit! Legyen szép napotok!
