2020:( – 2021:)

Vannak èvek, melyeknek örül az ember, hogy eltelnek, hogy vègre lezàrjuk őket.. A 2020-as èv is hasonló volt számomra a maga megpróbáltatàsaival. 

Pozitív történés volt, hogy rèszben tanulàssal telt el ez az év. Sikerült egy ùj szakmát kitanulni. A pedagógiai ès csalàdsegìtő munkatárs képzés, ùj és màs meglátàsokat adott oktatással, gyerekneveléssel kapcsolatban. Sok baràti kapcsolatot köszönhetek ennek a képzésnek.:) A március közepétől életbe lépett karantén eredményeképpen a gyermekeinkkel is többet voltunk együtt. Még a tanìtásukba is bele kòstolhattunk. Nem volt egyszerű az itthoni pedagògia. Csináltuk, haladtunk, ahogy tudtunk.. Megéltük a családi „összezártság” jó és rossz oldalát. A nyári időszakra egy kicsit kinyílt a világ. Igyekeztünk sokat kirándulni. Novemberben összehoztam az orszàg egyik legrövidebb kiàllìtásàt.. 7napig làthatták a kèpeimet a Róder Imre Vàrosi Könyvtár làtogatòi Vecsésen, mert jött az ùjabb bezárás.. Mondanom sem kell, hogy egy kicsit mèlyen èrintettek a történtek. De mit volt mit tenni? EZ Most Ìgy Alakult… A december hónap mozgalmas volt, s elrobogott velünk a sok-sok történèsèvel.. Az év utolsò napjaira sikerült megàllni feltöltődni, kikapcsolòdni, a családdal együtt lenni..

Az ùj èv, 2021, hogy mit tartogathat?

Bizakodva, remènyekkel telve gondolok rà..  Céljaim az új évre: Családomban a többszöri egymásra hangolòdàsra szeretnèm a fòkuszt helyezni, hiszen a szeretteim a legfontosabbak számomra. Jó egèszsége legyen mindenkinek, a többi kihívást megoldjuk, alakìtjuk. A termèszet járò èletmòd további folytatása. Az alkotòi életem néhány területén megùjulni, újabb szolgáltatásokkal, termékekkel bemutatkozni. 🙂

Te számot vetettél már magadban az óévvel kapcsolatban? Kitaláltad már 2021-re a főbb életcéljaid?


Alkotàsokban, kreativitàsban, Sikerekben gazdag, Szeretetteli Békès, Boldog ùj èvet kìvànok mindenkinek!:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük