Rólam néhány szó

Balogh Elvira vagyok, három gyermek édesanyja, egy „kreatív szív”.

Gyerekkorom óta rajzolok, festek, „barkácsolok” minden mennyiségben „szívvel-lélekkel”. Közgazdaságtant tanultam vendéglátó és szálloda szakon, illetve vállalkozásfejlesztés szakirányon. Család alapítás előtt a szakmámban tevékenykedtem szállodai területen.

A munka, később a család mellett tanfolyamokon vettem részt. /Virágkötészet, Tiffany-technika elsajátítása, Pozitív pszichológia alkalmazása a pedagógiában, pedagógia és családsegítő munkatárs képzés. /

15 éve találkoztam először az üvegfestéssel. Egy életre szóló szerelem kezdete lett ez… A saját rajzaim, terveim alapján festem a képeimet, valamint mindent, ami üveg 😊: mécsestartókat, bögréket, órákat, vázákat, stb.

A gyermekeimmel itthon töltött idő alatt egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy az elkövetkező években komolyabban foglalkozzak alkotómunkával. Ők voltak azok, akik felébresztették bennem a vágyat arra, hogy az alkotómunka szeretetét átadjam másoknak is!

Személyes küldetésnyilatkozatom:

Elköteleződést érzek az iránt, hogy az embereket rávezessem arra, hogy felfedezzék magukban a kreativitás nyújtotta örömet, feltöltődési lehetőséget. Ezt szeretném segíteni a kézműves foglalkozásaim során változatos technikák megismertetésével kicsiknek és nagyoknak egyaránt.  

A foglalkozásokon különböző lelket érintő témák feldolgozásával is találkoznak az érdeklődők, az alkotó tevékenység mellett. „Lélek-fröccsként” hat ránk, mikor a belső világunkkal is foglalkozunk, miközben a környezetünk szebbé tételén fáradozunk.    

„A kreativitás kimeríthetetlen. Minél többet használsz, annál több van belőle.”  (Maya Angelou)

Napi pozitív üzenet: A remény halhatatlan

Ezt a szép naplementét a március 15-ei hétvégén sikerült „telefon-végre” kapnom. A színeket halványabban sikerült visszaadnia az elkészült képnek. Amolyan reményt sugárzó volt ez a látvány. Sok-sok gondolat felmerült bennem, mikor elém tárult ez az égbolt. Mint például: Minden rosszban van valami jó… Minden csak jobb lehet holnap, attól, mint, ami most van…és még sorolhatnám a pozitív gondolatokat. Ezek mindig örök érvényű bizonyosságok. Nagy segítségünkre vannak abban, hogy tovább tudjunk lendülni a bennünket érő kihívásokon.

Egy kis üdeség a mai napra: Megérkeztek a tavasz hírnökei a kertünbe!

/Fotó: Balog Elvira/

Március mindig reménnyel kecsegtet, hogy itt a tavasz. A levegő illata is más ilyenkor. A madarak csicsergése zengi be a hűvös reggeleket. A hagymás virágok is előbújnak a föld mélyéből. Nézzük meg őket, csodáljuk meg a környezetünket! Vegyük észre a körülöttünk lévő apró dolgokat, a természet szépségeit! Legyen szép napotok!